Isztria
Védett magaslatokon köralakú építmények találhatók, melyeket az a Histri nevű illír törzs emelt, melynek neve
ezer évvel később is tovább él a félsziget nevében, és amelyet még a római hódítók sem változtattak meg. De miért
is tették volna? Inkább vidéki villáikban pihentek, ahol scampi és jófajta isztriai borok mellett múlatták az időt,
avagy a pulai amfiteátrumban, ahol a harcedzett centuriók lelhették örömüket, a gladiátorküzdelmeket nézve.
Mit tehettek ez ellen a kora keresztény poreci Eufrazius-bazilika püspökei? Semmit. Csak úgy, mint azok a
haditengerészek, akik jóval később Pulából, a Monarchia fő hadikikötőjéből hajóztak ki az újabb tengeri
ütközetekre.
A partmenti mediterrán strandok és a félsziget felett megasodó Ucka-hegy közötti terület az ún. Belső-Isztria,
melynek dimbes-dombos tájain középkori kisvárosok bújnak meg, egy újabb varázslat az isztriai tündérmesében.
Hum a világ legkisebb városa, Groznjan művésztanyaként híresült el, míg Pazin-ban, a kastély
alatt meghúzódó hatalmas barlangból állítólag egy rejtélyes hang csábította Verne Gyulát utazásra a Föld
középpontjába.
De ha már itt járunk, említsük meg, hogy 2000-ben Livade település közelében találták meg a világ legnagyobb
szarvasgombáját, súlya 1,3 kg volt.
A félsziget legelőin a jellegzetes isztriai ökörfajta, a boskarin legel. A népzenét az isztriai skála hangjai
teszik különlegessé. A középkori kistemplomok továbbra is őrzik az óhorvát írás, a glagoljica titkait.
Barban-ban a vitézi játékokon lovasok kopjával céloznak egy apró gyűrűre (trka na prstenac), majd isztriai
prosuttóval és malváziával erősítik a harci szellemet. Aki esetleg valami másra vágyik, kóstolja meg a Limski
Fjordban tenyésztett osztrigát, a vörösbor, olívaolaj, bors, cukor és pirított kenyérből készülő isztriai szupát
a fuzi sa zgvacetom-t (házi készítésű tészta pikáns szósszal) a helyi ostarijában (vendéglőben), a teran és
prosek borokat a borpincékben. És mind ezt lehetőleg az isztriai vidéken tett biciklitúrát, vagy a
Brijuni Nemzeti Parkba tett látogatást követően.
Hajóbérlés az Isztrián
Irodánk az Isztria régióban tud Önnek hajót biztosítani. Amennyiben kínálatunkban nem szerepel Önnek megfelelő charter hajó, egyedi ajánlatért kérjük hívja irodánkat, vagy honlapunk "Egyedi ajánlatkérés" menüpontja alatt is megadhatja egyedi igényeit.
Címszavak:
Isztria, Hajóbérlés Isztrián, Vitorlás bérlés Isztrián, Motoros hajó bérlés Isztrián, Hajó,
Vitorlás hajó, Motoros hajó, Kikötő, Marina, Mediterrán, Mediterrán-térség, Mediterráneum, Adria, Adriai-tenger, ACI,
Marina Pomer
|